Léghűtő-levegőhűtő ventilátorok

A léghűtők-levegőhűtők nagy előnye, hogy a víz egyszerű és természetes párolgási folyamatát használják ki a levegő hűtéséhez, vagyis ezek a készülékek alacsony energiafogyasztás mellett hűtenek a vízen keresztül haladó levegő ill. a vízpermet elpárologtatásával. Környezetbarát kialakításúak, hiszen csak vizet használnak fel a hűtéshez, nincs bennük más hűtőközeg, illetve kompresszor sem. TOVÁBB OLVASOM


ARDES 5R10 léghűtőMilyen előnyei vannak még a léghűtőknek?

A léghűtő ventilátor készülékeknek alacsony az energia felhasználásuk, ezáltal alacsonyan tartható az üzemeltetési költségük is. Használatuk során elősegítik a levegő megtisztítását és frissítését egy porszűrőn keresztül, valamint megszabadítják a levegőt a füsttől, portól és kellemetlen szagoktól, melynek révén egy megfelelő mikroklímát biztosítanak az otthonában.

Mobil léghűtő

Ezeknek az esztétikus megjelenésű berendezéseknek a mozgatása nagyon egyszerű, mivel kerekekkel készülnek, tehát hordozhatóak. Mobilitásuknak köszönhetően egyik helyiségből a másikba néhány mozdulattal átgörgethetőek és elhelyezhetőek, akár a helyiség valamelyik sarkába, vagy éppen ahová szándékozunk.

Azonban amikor mozgatjuk a készüléket ügyeljünk arra, hogy bármilyen akadályba például a küszöbbe nehogy beleakadjanak a kerekek, mert ez balesetveszélyes lehet és még a kerekeket is tönkreteheti egy ilyen óvatlan mozdulat!

Jégakkus léghűtő készülékek

A modern levegőhűtő berendezésekhez már jégakkuk is tartoznak, amelyekkel tovább fokozható a hűtő hatás. Ezek használata szintén nagyon egyszerű és praktikus, csak feltöltjük őket vízzel a használat előtt, majd fagyasztószekrénybe helyezve addig hűtjük, amíg teljesen fagyott állapotba kerülnek, vagyis megfagynak.

Amikor már a jégakku bekerült a víztartályba ellenőrizni kell, hogy a víz szintje a maximális szint alatt van-e. Minden készülékhez tartozik egy használati utasítás, amelyben instrukciókat olvashatnak a léghűtők használatáról, üzemeltetéséről, műszaki adatairól és a funkciókról is.

ARDES ventilátorok

Az olaszországi ARDES termékcsalád számos készülék típussal van jelen a piacon. Ezek közül is kiemelkedik a párásító funkcióval ellátott ventilátor, amely amellett, hogy sokoldalú több sebesség fokozatba is kapcsolható, így biztosítva a legoptimálisabb hőérzetet az adott helyiségben.

Az ARDES mobil léghűtők már ionizátor funkcióval is rendelkeznek és amellett, hogy rendkívül alacsony energiafelhasználással működtethetőek, időzítő elektronikával, több  literes beépített víztartállyal, távirányítóval és porszűrő filterrel gyártják őket. Bárhol használhatóak, és az oszcilláló bordáknak köszönhetően egyenletesen osztják el a friss levegőt a szobában.

Szeretne első kézből hasznos információkat kapni a léghűtő ventilátorokról? Iratkozzon fel hírlevelünkre, keresse fel ventilátorboltunkat személyesen vagy böngésszen termékeink között a webshopunkban!

[mc4wp_form id=”26895″]
Weboldalunk sütiket használ szolgáltatásunk alap funkcióinak és a magasabb felhasználói élmény biztosítása érdekében.