Miért van szükségünk központi szellőztető rendszerre?

Hővisszanyerős szellőztető rendszer kiépítése kiemelten fontos a jól szigetelt épületek esetében, hiszen a levegő minősége kihat az emberek egészségi állapotára, munkavégző képességére és az általános közérzetükre is. Az emberek jobban érzik magukat, ha tisztább levegőt lélegeznek be.

Munkájuk hatékonyabb, teljesítményük jobb lesz a munkahelyen, az iskolában, de akár otthon is. Ahhoz, hogy ne nyitott ablak segítségével szabaduljunk meg a benti elhasznált, párás levegőtől és gazdaságosan, hatékonyan jussunk friss levegőhöz, szellőztető rendszerre van szükségünk.

Hogyan befolyásolja egészségünket a megfelelő szellőztetés?

legbeereszto szellozes

Tudta, hogy egy felnőtt ember megközelítőleg 30 kg (kb. 25 000 l) levegőt lélegez be naponta? Észak-Európában az emberek az idejük több, mint 90 százalékát belső térben töltik. Ezek alapján nem csoda, hogy a szellőztető rendszerek beépítése ma már egyre inkább alapkövetelmény, és az egyre szigorodó építésügyi szabványok és előírások sok helyen kötelezővé is teszik használatukat.

A párásodás hatásai

A kiváló hőszigeteléseknek és a modern nyílászáróknak köszönhetően jelentős energia megtakarítást érhetünk el a fűtési költségek területén. Ami persze hatalmas előnyt jelent. Azonban sok esetben elfelejtkeznek arról, hogy a szigetelés benn tartja az elhasznált, párás levegőt, amennyiben nem gondoskodnak megfelelően a friss levegő utánpótlásáról.

Azt már többször összefoglaltuk, hogy a magas páratartalom következtében kialakuló párásodás milyen káros hatással van az egészségünkre nézve, sőt magára az épületre is. Elég csak a penészesedésre, dohosodásra, salétromosodásra gondolni. Bővebben itt olvashat a témáról.

Túl száraz levegő

De nem csak a párás levegő okozhat gondot, hanem a túl száraz levegő is. A hőszigetelésnek köszönhetően a beltéri hőmérséklet sokszor magasabb, mint az ideális. Ami nyáron 25-26 Celsius fok, télen pedig 20-22 Celsius fok. Emiatt gyakran kezdenek párásításba. Holott lehetséges, hogy csak a hőmérsékletet kellene alacsonyabbra állítani. Ezáltal a pára mértéke az ideális szinten maradhat.

  • Antibakteriális és antisztatikus cső központi szellőzőrendszerekhez

    Brookflex Flexibilis antisztatikus és antibakteriális cső

    Ár: 49 801 Ft (ÁFA-val)

    Antibakteriális bevonattal, ezüst nanorészecskék keverékével gyártott kis légellenállású, nagy nyomószilárdságú flexibilis cső. Benzin, alkohol, olaj- és zsírálló. Korszerű, csillagpontos kivitelezéshez is használható. Átmérő: 75 mm. Hossz: 50 m

    Kosárba rakom
  • -5%
    VENTS Twin Fresh SOLO RA-1-35-9-R egyhelyiséges hőcserélőVENTS Twin Fresh SOLO RA-1-35-9-R egyhelyiséges hőcserélő felépítése

    VENTS Twin Fresh SOLO RA1-35-9-R egyhelyiséges hőcserélő

    Ár: 63 487 Ft 60 312 Ft (ÁFA-val)

    VENTS Twin Fresh SOLO RA-1-35-9-R egyhelyiséges hőcserélő készülék kompakt méretű, 30-46m3/h maximális légszállítással szobák hatékony szellőztetéséhez. Alkalmazása olyan esetekben célszerű, amikor utólagosan kell a szellőzési feladatokat kivitelezni és központi szellőztető rendszer már nem építhető ki.

    Kosárba rakom
  • TEMPRA - DC motoros egyhelyiséges hővisszanyerő beépítese

    TEMPRA – DC motoros egyhelyiséges hővisszanyerő

    Ár: 124 842 Ft143 151 Ft (ÁFA-val)

    Rendkívül hatékony szellőztető berendezés, akár 84%-os hővisszanyerésre képes. 3 választható teljesítményfokozattal. A Lo-Carbon EC / DC motor dupla járókerékkel mindössze 3,2 Watt-ot fogyaszt. Extra halk működés, mindössze 20 dB. 100 mm átmérőjű szellőzőnyíláshoz 320 mm vagy 460 mm hosszúságban. Folyamatos vagy szakaszos működtetés. 3 változatban: húzózsinórral, időzítővel vagy páraérzékelő kivitelben

    Opciók választása
  • -5%
    VUE 100 P mini hővisszanyerős szellőztetőVUE 100 P mini hővisszanyerős szellőztető méretei

    VUE 100 P mini hővisszanyerős szellőztető

    Ár: 165 087 Ft 156 834 Ft (ÁFA-val)

    A VUE 100 P mini hővisszanyerős szellőztető készülék keresztirányú hővisszanyerővel rendelkezik. Kompakt méretű, könnyen beépíthető légkezelő egység. Ideális lakóházak, üzlethelyiségek vagy akár irodák folyamatos szellőztetéséhez. Maximális légszállítás: 106m3/h

    Kosárba rakom

Szennyezőanyagok a levegőben

füst, légszennyezés, friss levegőTovábbá a szigetelés benn tartja a helyiségben a szennyezőanyagokat is, ami szellőztetés nélkül nem tud kijutni és helyébe friss, oxigéndús levegő érkezni. A szennyezőanyagok bejuthatnak akár kintről a nyílászárókon keresztül is, de a belső anyagokból, szerkezetből is származhatnak. Ez nagyon komoly betegségek forrása is lehet: asztma, tüdőrák és más tüdőrendellenességek.

Jól látható a fenti összefoglalásból, hogy csupán csak azzal, hogy biztosítjuk a megfelelő hőmérsékletet és a friss levegő utánpótlását, rengeteget tettünk az egészségünkért, otthonunk friss levegőjéért. Tanulmányok kimutatták, hogy az egészségügyi problémák, a betegszabadságok száma összefüggésbe hozható a belső levegő minőségével.

  • Antibakteriális és antisztatikus cső központi szellőzőrendszerekhez

    Brookflex Flexibilis antisztatikus és antibakteriális cső

    Ár: 49 801 Ft (ÁFA-val)

    Antibakteriális bevonattal, ezüst nanorészecskék keverékével gyártott kis légellenállású, nagy nyomószilárdságú flexibilis cső. Benzin, alkohol, olaj- és zsírálló. Korszerű, csillagpontos kivitelezéshez is használható. Átmérő: 75 mm. Hossz: 50 m

    Kosárba rakom
  • -5%
    VENTS Twin Fresh SOLO RA-1-35-9-R egyhelyiséges hőcserélőVENTS Twin Fresh SOLO RA-1-35-9-R egyhelyiséges hőcserélő felépítése

    VENTS Twin Fresh SOLO RA1-35-9-R egyhelyiséges hőcserélő

    Ár: 63 487 Ft 60 312 Ft (ÁFA-val)

    VENTS Twin Fresh SOLO RA-1-35-9-R egyhelyiséges hőcserélő készülék kompakt méretű, 30-46m3/h maximális légszállítással szobák hatékony szellőztetéséhez. Alkalmazása olyan esetekben célszerű, amikor utólagosan kell a szellőzési feladatokat kivitelezni és központi szellőztető rendszer már nem építhető ki.

    Kosárba rakom
  • TEMPRA - DC motoros egyhelyiséges hővisszanyerő beépítese

    TEMPRA – DC motoros egyhelyiséges hővisszanyerő

    Ár: 124 842 Ft143 151 Ft (ÁFA-val)

    Rendkívül hatékony szellőztető berendezés, akár 84%-os hővisszanyerésre képes. 3 választható teljesítményfokozattal. A Lo-Carbon EC / DC motor dupla járókerékkel mindössze 3,2 Watt-ot fogyaszt. Extra halk működés, mindössze 20 dB. 100 mm átmérőjű szellőzőnyíláshoz 320 mm vagy 460 mm hosszúságban. Folyamatos vagy szakaszos működtetés. 3 változatban: húzózsinórral, időzítővel vagy páraérzékelő kivitelben

    Opciók választása
  • -5%
    VUE 100 P mini hővisszanyerős szellőztetőVUE 100 P mini hővisszanyerős szellőztető méretei

    VUE 100 P mini hővisszanyerős szellőztető

    Ár: 165 087 Ft 156 834 Ft (ÁFA-val)

    A VUE 100 P mini hővisszanyerős szellőztető készülék keresztirányú hővisszanyerővel rendelkezik. Kompakt méretű, könnyen beépíthető légkezelő egység. Ideális lakóházak, üzlethelyiségek vagy akár irodák folyamatos szellőztetéséhez. Maximális légszállítás: 106m3/h

    Kosárba rakom

Hogyan működik egy hővisszanyerős szellőztető gép?

A hővisszanyerős szellőztető rendszer működésének a lényege, hogy a lakóhelyiség vagy a munkatér szellőztetése során a kintről beszívott friss levegőt fűtési szezonban egy hőcserélő egységen keresztül felmelegíti a kívánt hőmérsékletűre, és csak ezután juttatja a helyiségbe.

VUE2 250 PU EC hővisszanyerős központi szellőztető beépítése

 

Nyári üzemmódban az éjszakai hűvösebb kinti levegővel a (hőcserélőt kikerülve) hatékonyan hűthetjük vissza  a nappal felmelegedett házunkat. Ez a rendszer rendkívül energiatakarékos és költséghatékony, akár 90-94%-os hővisszanyerési hatásfokkal is képes működni. A hővisszanyerős szellőztető rendszer hatékony működése érdekében fontos a megfelelő szellőztető gép kiválasztása, illetve a teljes rendszer helyes megtervezése, ami nem könnyű feladat.

  • CF ZA-DN75 végdugó CAIRFLEX szellőzőcső rendszerhez

    Ár: 366 Ft (ÁFA-val)

    CF ZA-DN75 végdugó CAIRFLEX szellőzőcső rendszerhez kialakítva. Az építés során a használaton kívüli csonkok, végződések lezárására használható polietilén végdugó. Átmérő: 75 mm. Hossza: 20 mm

    Kosárba rakom
  • CF ZV-DN75 csőkapcsoló CAIRFLEX szellőzőcső rendszerhez

    Ár: 706 Ft (ÁFA-val)

    CAIRFLEX lakásszellőzőcső rendszerhez gyártott csőkapcsoló CF-75 típusú légcsatornák összekapcsolásához. A CAIRFLEX rendszer kiválóan alkalmazható talajkollektoros és/vagy lakásszellőztető légkezelőkhöz is. A csőkapcsoló anyaga polietilén, tömítés típusa: UV-DN75. Átmérője: 75 mm, hossza 115 mm.

    Kosárba rakom
  • Tömítés CAIRFLEX szellőzőcső rendszerhez DN75

    Tömítőgyűrű központi szellőztető rendszerekhet NA75 (10db)

    Ár: 1 982 Ft (ÁFA-val)

    CAIRFLEX lakásszellőztető rendszerhez gyártott gumi tömítés 10db-os kiszerelésben. A CAIRFLEX rendszer kiválóan alkalmazható talajkollektoros és/vagy lakásszellőztető légkezelőkhöz is. EPDM tömítés, mely biztosítja a légtömör rendszer kialakítását. Átmérő: 75 mm

    Kosárba rakom
  • CAIRFLEX Szelepfogadó 2xd75/1xd125

    Szelepfogadó CAIRFLEX rendszerhez

    Ár: 9 124 Ft13 797 Ft (ÁFA-val)

    A horganyzott acél légszelepfogadó dobozok a CAIRFLEX szellőzőcső rendszer végelemei, amelyek a légszelepeket rögzítik és csatlakoztatják a szellőzőcsőhöz. A rövid csonkkal ellátott szelepfogadó elhelyezhető falszerkezetbe vagy álmennyezetbe, akár födémbe is betonozható.

    Opciók választása

Hosszú távú, megtérülő befektetés

Egyértelmű, hogy a leggazdaságosabban működtethető szellőző rendszerek a hővisszanyerős szellőztető rendszerek. Ezek a rendszerek nem igényelnek nagy energiabefektetést. Mivel egy épület üzemeltetési költségeinek tekintélyes hányadát adják a fűtési/hűtési és szellőztetési költségek, ezért mindenképpen arra kell koncentrálnunk, hogy ez a költség a lehető legalacsonyabb legyen.

Egy hatékonyan működő szellőző rendszer túlmutat az anyagi megtérülésen, ami nagy örömünkre a pénztárcánkban jelentkezik. Éppen ugyanolyan fontos, hogy az energiafelhasználásunk alacsony szinten tartható, ami a környezetünk megóvása miatt kiemelt jelentőséggel bír. Ezáltal az üvegházhatás mértéke csökkenthető.

A hővisszanyerős szellőztető rendszerek iránt egyre nagyobb az érdeklődés, ezért szeretnénk még több hasznos információt nyújtani a témában. Egy komplex rendszerről van szó, aminek a kivitelezése sok buktatóval járhat, de megfelelő előzetes tájékozódás után és szakértő segítségével ezek elkerülhetőek.

 

A következő cikkünk témája: a hővisszanyerős szellőztető rendszerek működése. Ebben részletesen bemutatjuk, hogy pontosan hogyan működik egy jól megtervezett rendszer.

Érdeklik az akciók, kedvezményes vásárlási lehetőségek? Szeretne hasznos információkat kapni a szellőzéstechnika világából?

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Related Posts:

Ventilatorbolt.hu webáruház