Termeszvárak természetes szellőztetése és megvalósítása a modern épületekben.

A termeszvárak természetes szellőzésének technológiája

A termeszek kolóniái nagyon érzékenyek a hőmérsékletre, a páratartalomra és a légáramlásra, ezért különleges élőhelyet alakítanak ki maguk számára. Ez pedig még az építészeket is megihlette, és olyan technológiát tanultak a hangyáktól, amivel önmagukat hűtő épületet tudnak megalkotni!

A termeszvár akár 6 méter magas is lehet, és egy felhőkarcolóhoz lehet őket hasonlítani. A termeszek számtalan apró lyukat alakítanak ki a természvár körül, amik biztosítják a légáramlást. Egy lélegező tüdőhöz hasonlóan ez az építmény biztosítja a levegő be-és kiáramlását. Ez a folyamat a hőmérséklet nappali és éjszakai változása által szabályozott.  Ezzel biztosítják, hogy a nappali forróságban se legyen a termeszvárban túl magas a hőmérséklet. Lássuk, pontosan hogyan alkalmazható ez az építészetben!

A természetes szellőztetés technológiája

A természettől ellesett folyamatokat és megoldásokat, amelyekkel emberi problémákat oldanak meg, jelen esetben a hatékony szellőztetést, a mérnökök és tudósok biomimetikának nevezik. Ez tulajdonképpen a természet utánzásával innovatív rendszerek kialakítását jelenti. Erre az élet sokféle területén találhatunk példákat, nem csak az építészetben, mert például a tépőzár, az úszók ruhája vagy a repülőgépek alakja is mind a biomimetika alapján született meg.

 

természetes szellőzőrendszer a termeszvárban
Kép forrása: https://www.mickpearce.com/biomimicry.html

 

A termeszekhez visszatérve, a váraik talajból, fakéregből, homokból és a termeszek nyálából készülnek, de az anyaga keményebb mint a beton. A kialakításuk miatt a belső hőmérséklet nem emelkedik 30 Celsius fok fölé, még akkor sem, ha a külső hőmérséklet eléri a 40 Celsius fokot. Az afrikai füves pusztán számukra ez létkérdés. De hogyan oldják meg hatékonyan a szellőztetési és hűtési rendszert?

Természetes légkondicionálás a természettől ellesve

Ismerjük meg a zimbabwei Mike Pearce-t, aki ezeknek a termeszváraknak a tulajdonságait figyelembe véve megépítette a világ első teljesen természetes hűtésű épület szerkezetét Zimbabwe fővárosában, az Eastgate Központot. Az épület teteje és az alsóbb emeletek lyukacsos szerkezetűek, melyek engedik a levegő természetes áramlását csakúgy, mint ahogyan az a termeszvárakban van. De más okos megoldásokat is felhasznált a tökéletes szellőztetés érdekében.

 

természetes szellőztetés az Eastgate Központban

Lássuk, milyen megoldásokkal érte el az önmagát hűtő épületet!

Az épülethez beton építőanyagot használtak, ami azért előnyös, mert kiváló a hőelnyelő képessége. Az épület külső falai „tüskés” kialakításúak, így leginkább egy kaktuszhoz hasonlít, és ezek a túlnyúlások plusz árnyékot biztosítanak. Kis ablakokat építettek be, hogy minimalizálják a hőelnyelést napközben. Az épület belsejébe a hűs éjszakai levegőt kis teljesítményű ventilátorok segítségével juttatják be, ami végigáramlik a 7 szinten. A beton elnyeli ezt a hűvös levegőt, és egyben az épületben áramló levegőt optimális hőmérsékletre hűti.

Nappal, amikor elkezdődik a felmelegedés, a meleg levegő felfelé száll és a tetőn elhelyezett légkivezetőkön keresztül távozik. Az elv tehát, hogy a forró levegő távozik a tetőn keresztül, és a bejövő hideg levegő szellőzteti az épületet alulról. Ennél fogva az épület energiafogyasztása kevesebb mint 10%. A belső hőmérséklet nappal legfeljebb 27°C marad, még akkor is, amikor kint több mint 38°C van, éjszaka pedig 14 Celsius fok körülire hűl a benti hőmérséklet.

 

Kép forrása: https://www.mickpearce.com/Eastgate.html

 

Az Eastgate Központ energiafelhasználása összehasonlítva más hasonló épületekkel Zimbabwe-ban 35%-kal kevesebb, hiszen az épület szellőztetése és hűtése 90%-ban természetes módon történik. Ezzel világszerte a fenntarthatóság mintájául szolgál az építészetben. Ezt pedig a termeszeknek köszönheti, hiszen a termeszvárak szerkezetét másolta le, és alkotott egy innovatív módszert az épületek természetes légkondícionálására!

 

A RENSON megvalósította a természetes szellőztetés rendszerét

A RENSON az egészséges otthon koncepcióját a gyakorlatban is megvalósította a Belgiumban található központjukban. Olyan épületet hoztak létre, amely pontosan a fentebb leírt módon a természetes szellőzést használja ki. Ezáltal fenntartható módon biztosítják az egészséges beltéri klímát és a kellemes hőmérsékletet a természetes, éjszakai hűtés segítségével, amit napvédelemmel egészítettek ki. A rendszer lényege, hogy a természetes erőforrásokat aknázza ki, amivel minimálisra csökkenthető a többlet energia felhasználás. Az okos tervezés és a RENSON termékei a kulcsa ennek a kivételes szellőztető rendszernek, melynek elemei:

  • éjszakai hűtés
  • lamellák
  • napvédelem
  • passzív szellőztetés
  • résszellőzők

A napvédelem különösen fontos a nagy ablakokkal felszerelt épületek esetében, hiszen bármennyire is fontos a nappali fény, a túlmelegedésre is figyelnünk kell. Az éjszakai passzív hűtés és a napközben beérkező napfény szabályozása csökkenti a túlmelegedés kockázatát.

 

RENSON központi épülete

Folyamatos és ellenőrzött alapszellőztetés

A Renson központi irodájában már az alap szellőztetés is garantálja a jó levegőminőséget. Az önszabályozó Invisivent ablakszellőzők biztosítják a friss levegő bejutását, míg az elszívó szellőzők CO²-szabályozású szeleppel (Renson Health connector) kombinálva szabályozzák az elhasznált levegő eltávolítását. Igényvezérelt módon történik a szellőztetés, csak amennyire feltétlenül szükséges, így nem vész kárba az energia. Ráadásul a rendszer csak minimális karbantartást igényel.

Passzív éjszakai hűtés

A meleg napok száma évente növekszik, így a hűtési költségek egyre növekvő energiafogyasztást eredményeznek. Okos tervezéssel a légkondicionálónak azonban nem kell feleslegesen túlóráznia. Speciális ablakrácsokkal, amelyek éjszaka nagy mennyiségben engedik be a hűvösebb levegőt, passzív módon tudjuk a hűtést biztosítani. Az éjszakai hűvösebb levegőt az építőanyagok (termikus tömeg) elnyelik, és másnap kiengedik, így tovább hűvösebb marad a belső tér, de a mennyezetből kisugárzó hő korlátozására is szolgál. A trükk az, hogy ezeken a forró napokon napközben folyamatosan lefelé néznek a lamellák, hogy a nap ne érje közvetlenül a (nagy) ablakokat, és ne okozzon túlmelegedést.

Hogyan szállítják a friss levegőt?

Vízszintes lamellák találhatók az épület körül, az üveghomlokzat alatt. A lamellák mögött szúnyogháló, mögötte pedig az ablakok, melyek automatikusan (hőmérséklet, szél, stb. függvényében) nyílnak vagy záródnak számítógépes vezérléssel. A meleg beltéri levegő a kéményhatás alapján tizenöt elszívócsövön keresztül távozik az épületből, amelyek Renson tetősapkákkal vannak ellátva. Ezek a légkivezetők automatikusan nyíló és záródó keretekkel is fel vannak szerelve.

 

RENSON szellőzőlamellák biztosítják a légáramlást

A külső redőnyök szabályozzák a belső hőmérsékletet

Egyrészt szélálló Fixscreen szövet illetve alumínium napellenzőket helyeztek el az ablakok felett vagy előtt, másrészt Loggia tolópaneleket alkalmaznak. Ez a rendszer még azelőtt blokkolja a napot, hogy az üveghez érne. Így tudják megelőzni, hogy a beltéri hőmérséklet túl magasra emelkedjen, ugyanakkor lehetővé teszi a nappali fény bejutását és a kilátás fenntartását. Az éjszakai hűtés sikeres alkalmazásához mind a belső, mind a külső hőterhelést minimálisra kell csökkenteni. A Renson irodák délnyugati homlokzatán található állandó, szerkezeti külső napernyő gondoskodik arról, hogy az épület ne nyeljen el túl sok naphőt. A szélálló napvédő ernyők máshol is ugyanezt teszik, hogy megóvják az irodákat a túlmelegedéstől.

Ahhoz tehát, hogy megvalósuljon a RENSON egészséges élettér koncepciója, kombinálják az éjszakai hűtést, a napfényvédelmet és az alapszellőztetést, ezáltal kényelmes, környezetbarát és egészséges épületet alkottak meg.

Igényvezérelt szellőztetés a természetes légáramlás kihasználásával

Ehhez hasonlóan saját otthonunkban mi is kialakíthatunk olyan szellőző rendszert, amely a természetes levegőáramlást is kihasználja. A RENSON igényvezérelt szellőzőrendszerének működése is hasonló elven alapul. Az épület hűtését szellőzőlamellás homlokzattal és nyílászárókba építhető résszellőzőkkel tudjuk még hatékonyabbá tenni. A központi szellőztető gép pedig akkor lép működésbe, amikor arra szükség van, így a lehető legkisebb energiafelhasználással tudjuk biztosítani otthonunkban a folyamatos friss levegő utánpótlást. A RENSON Healthbox 3.0 vagy a RENSON Endura Delta szellőztető gépekkel tökéletes rendszert alakíthatunk ki.

Keressen minket Facebookon és Instagramon is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük