A zsalus ventilátorok előnyei

Az automata zsalus ventilátor működése

Amikor úgy döntünk, hogy szükségünk van egy ventilátorra, akkor sokszor nem találjuk a megfelelőt a bőséges választék miatt. A ventilátor ára mellett természetesen számít, hogy mit tud az adott ventilátor. Számítanak még az olyan apróságnak tűnő dolgok is, mint hogy a szellőztető berendezésünk egy zsalus ventilátor, vagy egy visszacsapószelepes változat. Ehhez szeretnénk egy kis támpontot adni, hogy a legmegfelelőbbet sikerüljön kiválasztani. Mind a zsalu, mind a páraelszívó visszacsapó szelep azon funkciója, hogy megakadályozza a levegő visszaáramlását. 

Mit hívunk zsalunak?

Ventilátorok esetében zsalu az olyan, jellemzően vízszintes rácsozatú szellőző, amely a levegő áramlásának hatására, kézi mozgatással, vagy egy automatika segítségével mozgásba jön és segíti a levegő szabályozott kiáramlását a ventilátornál, illetve megakadályozza a levegő visszaáramlását. Páraérzékelővel is összeköthető. Automatika esetében egy motor szabályozza, hogy milyen időközönként, illetve, hogy mennyi ideig maradjon nyitva a zsalu.

Ezek után felmerül a kérdés, hogy mit nevezünk visszacsapó szelepnek?

A visszacsapó szelep egy egyszerű szerelvény, amelynek fő feladata a ventilátorba szerelve, hogy a levegő áramlását csak egy irányba engedje. Akkor szoktuk a ventilátorba szerelni, ha bármilyen okból nem szeretnénk, hogy a levegő visszaáramoljon. Az áramlási veszteség kismértékű, a nyitó nyomás pár tíz, vagy pár száz milibar. A visszacsapó szelepet jellemzően a levegő áramlása hozza mozgásba.

Automata zsalus ventilátorok

18 783Ft33 769Ft (Áfa-val)
16 878Ft20 815Ft (Áfa-val)
28 816Ft (Áfa-val)
28 816Ft43 167Ft (Áfa-val)
-40%
13 343Ft19 660Ft (Áfa-val)
19 164Ft33 769Ft (Áfa-val)

Zsalu vagy visszacsapó szelep?

Először is szükséges tisztázni, hogy mikor vesszük hasznát egy jó zsalus rendszernek és az automata zsalus ventilátor működése, hogyan történik?
Háromféle zsaluról beszélhetünk:

Egyrészt arról a változatról, melyet a légáramlás mozgat. Mi a szerepe az ilyen típusú zsalunak?

  • Az automatikusan működő zsalu megakadályozza a külső levegő visszaáramlását a helyiségbe.
  • A gravitációs zsalu esetében nincs külső szabályozás, a zsalu a túlnyomásra fog reagálni. Gyakorlatilag olyan mint a rács, azzal a különbséggel, hogy a zsaluknak köszönhetően magától lezár és a légáram nyitja ki. Jellemzően a külső falfelületre kell elhelyezni. Ajánlatos szúnyoghálóval felszerelt változatot választani.

Másrészt van olyan változat, mely kézzel zárható és nyitható:

  • Ennél a típusnál kézzel lehet beállítani azt, hogy a zsalu mennyire legyen nyitott, illetve zárt állapotban. Ennél a típusnál a zsalut nem a levegő hozza mozgásba.

Harmadrészt vannak azok a ventilátor típusok, melyek esetében a zsalut egy kisebb motor mozgatja. Ezeket a típusokat zsalus ventilátornak is hívjuk. Itt nem a légáram nyitja a zsalut, hanem egy kis elektronika. A zsalu akkor van nyitva amikor működik a ventilátor és utána automatikusan lezár. Ez a legjobb megoldás háztartási szellőztetés esetén!

A zsalus ventilátorok változatai

  • Megkülönböztetjük az időzítő áramkörös modellről, mely biztosítja a szellőztetést akkor is amikor már nem tartózkodnak a helyiségben. Ebben az esetben be lehet állítani, hogy milyen időközönként történjen meg a szellőztetés.
  • Fel lehet szerelni a zsalus ventilátort egy további hasznos funkcióval: a páraérzékelő elektronikával. Ez a rendszer akkor kapcsol be automatikusan, amikor a beállított szintnél magasabb páratartalmat észlel a helyiségben. Nagyon hasznos funkció ez olyan helyiségek esetében, amelyek könnyen dohosodnak, salétromosodnak, vagy az átlagnál magasabb lehet a páratartalom például nedves, csapadékos idő esetén. A rendszer teljesen automatikusan fogja érzékelni, hogy a páratartalom egy bizonyos szint fölé emelkedett és ilyenkor bekapcsolva a ventilátort kihúzza a páradús levegőt a helyiségből. Pincék, vagy alagsori helyiségek esetében minden esetben javasolható egy ilyen páramentesítő készülék beszerelése.

A zsalus szellőzőknek akár gravitációs szellőzésről, akár motorosról beszéljünk létezik ablakba szerelhető, szellőzőcsőbe (falba) szerelhető változata is.

A visszacsapó szelep szerepe

  • Működésüket tekintve a visszacsapó szelepek egyszerű, külön külső energia nélkül működő szerelvények.
  • Alapvetően két fajta visszacsapó szelep létezik: ventilátorra szerelhető változat, illetve csőrendszerbe szerelhető típus.
  • Anyaga szerint beszélhetünk műanyag és fém visszacsapó szelepről.
  • A ventilátorok esetében alapvetően rugós visszacsapó szelepes megoldás létezik. Ebben az esetben egy rugó segít lezárni, ha megszűnik az áramlás. Előnye, hogy bármilyen helyzetben beszerelhető.
  • A levegőáramlás hatására a visszacsapó szelep túlnyomásnak kitett alumínium lamellái kinyitnak, majd a rozsdamentes acélrugónak köszönhetően bezárnak, ha a nyomás csökken, vagy megszűnik. A visszacsapó szelep beépíthető fém és műanyag légcsatornákba is.
  • Vannak olyan ventilátorok amik össze vannak építve a visszacsapó szeleppel. Az ilyen típusú készülékek professzionális megoldást jelentenek a szellőzésben.

Ami szintén kihagyhatatlan, és fontos szempont hogy a megfelelő zsalus ventilátor, vagy visszacsapó szelepes ventilátor esetén mindenképpen kérjék ki szakértő és/vagy villanyszerelő véleményét is, aki a részletes igények felmérése alapján biztos, szakmai tanácsot tud adni a vásárlást megelőzően.

Amennyiben úgy gondolja, hogy a klíma vásárlásban elakadt, kérje szakértőnk segítségét email-ben vagy telefonon!