A beltéri száraz levegő káros hatásai

Kicserepesedett száj, reggeli köhögési inger, száraz orrnyálkahártya – csak néhány tünet, ami arra utal, hogy a lakásban túl száraz a levegő. Az alábbi cikkünkben arról írunk, hogy milyen káros hatásai lehetnek, ha hosszútávon túl alacsony a beltéri levegő relatív páratartalma.

Mi okozhatja lakásunkban a száraz levegőt?

Nyáron a légkondícionáló berendezések, lehűtik a levegőt és közben lecsökken a levegő páratartalma (a hidegebb levegő kevesebb nedvességet képes megtartani). Télen eleve szárazabb a kinti levegő mint nyáron, hiszen jóval kevesebb a növényzet, kevesebb víz párolog a vízfelszínekről a levegőbe. A szellőztetés során beáramló száraz hideg levegőt a fűtőtestek ugyan felmelegítik, de az semmit nem növel a levegő páratartalmán, legfeljebb a lakásban keletkező pára adódik hozzá (pl. a bent lakók légzése által, zuhanyzáskor, főzéskor).

Mérjük meg a szoba relatív páratartalmát!

páratartalom mérő
A páratartalom mérők segítik meghatározni, hogy a szobánkban párás vagy száraz a levegő.

Helyezzünk el a hálószobánkban egy páratartalom-mérőt. A relatív páratartalom [2] hajlamos lehet ilyenkor akár 20-30% alá csökkenni, amely vészesen alacsony és számos egészségügyi kockázatot rejt magában.

Mennyi az ideális relatív páratartalom?

A levegő relatív páratartalmának az amerikai környezetvédelmi ügynökség (Environmental Protection Agency; EPA [1]) javaslata szerint ideális esetben valahol 30 és 50 százalék között kell lennie. Ennél alacsonyabb érték esetén száraz levegőről, 60% felett pedig esetén egészségtelenül párás levegőről beszélünk.

Milyen egészségügyi kockázatai vannak a túl száraz levegőnek?

  • Kiszárad a torkunk, orrnyálkahártyánk: a kiszáradt nyálkahártyán könnyebben megtelepedhetnek a baktériumok, hamarabb betegedhetünk meg.
  • Köhögéssel ébredünk: ha hajnalban vagy reggel ránk tőr a köhögés, ami napközben alábbhagy, akkor a száraz levegő lesz a hibás.
  • A Kruppos tünetek súlyosbodhatnak: aki ilyen betegséggel küzd, annak kifejezetten figyelnie kell a szoba páratartalmára.
  • Szemviszketés: ez is jellemző tünet, gyors segítséget nyújthat ilyenkor a műkönny.
  • Száraz, viszkető bőr, bőrpír: Nem csak a szem, de a bőr is veszíthet hidratáltságából és ez viszketéshez vezet.
  • A szálló por miatt súlyosbodhatnak a légúti allergiás tünetek: a poratkák ürüléke gyorsabban jut be légútjainkba.

Milyen hátrányai vannak még a túl száraz levegőnek?

  • Általában magasabbra kell vennünk a fűtést, mert a száraz levegőt nem érezzük annyira melegnek. Sokat spórolhatunk a megfelelő páratartalom biztosításával.
  • A bútorok kiszáradnak és nyikorogni kezdenek, hamarabb tönkremehetnek.
  • A festék könnyebben pattogzódik. Múzeumokban ezek miatt kifejezetten oda kell figyelni a páratartalomra.

Hogyan növelhetjük meg a szobánk relatív páratartalmát?

A legegyszerűbb megoldás erre a célra egy hidegpárásító gép beszerzése. Ezek a készülékek ultrahangos technológiával, rendkívül csendesen működnek és akár 1-2 nap alatt több liter vizet képesek a levegőbe porlasztani. Legyen a szoba távolabb eső részében egy páratartalom-mérő és amikor eléri a 45-50%-os szintet, akkor szüneteltessük a párásító működését. Amint leesik a páratartalom 40% alá, akkor kapcsoljuk be ismét. Léteznek olyan párásítók is, amelyek érzékelik a levegő relatív páratartalmát és automatikusan ki-be kapcsolnak, amint az eltér az általunk beállított határértéktől.

Ultrahangos párásító száraz levegő ellen

Hogyan működnek az ultrahangos párásítók?

Az ultrahanggal porlasztó készülékek egészen apró cseppekre porlasztják a vizet, és fehér ködfelhőt, párát fújnak ki. Ez a folyamat a hidegpárásítás egyik módja. Ez az eljárás magas frekvencián, gyors rezgéssel történik. A készülék alján található kicsi kvarc tányér másodpercenkénti 1,4-1,6 millió rezgéssel működik. A szétporlasztott vízcseppek, egy csőbe kerülnek. A köddé alakított folyadék egy csendes ventilátor segítségével kerül a helyiségbe, ahol elpárolog. A párásítás intenzitása (a kifújás erőssége) általában minden ultrahangos készüléken szabályozható. Maga a porlasztó egység mindent kiporlaszt, ami a vízben van, ezért szükséges a víz kezelése. A legtöbb ultrahangos készülékben van vízlágyító patron vagy valamilyen szűrőbetét, kerámiabetét, ami a vízben oldott ásványi anyagokat kiszűri.

Olvasson tovább:

Milyen előnyei vannak a párásító ventilátoroknak?

Hivatkozások:

  1. Moisture Control – US EPA
  2. Wikipedia szócikk: Relatív páratartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Weboldalunk sütiket használ szolgáltatásunk alap funkcióinak és a magasabb felhasználói élmény biztosítása érdekében.