A ventilátoros csillár lesz a legjobb barátod nyáron

Ventilátorbolt Mennyezeti Ventilátor

Hamarosan itt a június, vele együtt érkezik a meleg és a ventilátoros csillár is.    Az idei tavasz finoman szólva is különleges volt, és a nyár sem éppen a megszokott kerékvágásban fog lezajlani. Egy dolog azonban biztos: a rekkenő hőség hosszú hetekre ugyanúgy ott lesz velünk, mint bármelyik másik évben, így a vírus mellett ellene is védekezni kell majd valamiképp.

A meleg időjárás igazi kétélű kard. Egy bizonyos pontig mindannyiunkat kellemes érzésekkel tölt el, a folyamatos hőség képe viszont ugyanannyira riasztó lehet, mint a nagy mínuszok napjai. Ha pedig hozzávesszük, hogy megfelelő lakhatási körülmények mellett a tél önmagában inkább csak kellemetlen és nem egészségtelen, addig a tomboló kánikulában már jóval nehezebb elkerülni a fizikai és mentális jólétünkre leselkedő negatív hatásokat. Ki ne kelt volna fel úgy egy nyári reggelen, hogy az első dolga a homlokon lévő izzadságcseppek letörlése volt, miközben úgy érezte, hiába aludta ki papíron a 7-8 órát, olyan mintha csak a fele lett volna a tényleges idő?!

Érdeklődjön!
Érdeklődjön!
Érdeklődjön!
Érdeklődjön!
Érdeklődjön!
Érdeklődjön!
Érdeklődjön!
Érdeklődjön!
Érdeklődjön!
Érdeklődjön!
Érdeklődjön!
Érdeklődjön!
Érdeklődjön!
Érdeklődjön!
41 072Ft (Áfa-val)

Kövessen minket a Facebookon is!

A legfőbb tettes ilyenkor a hálóban lévő meleg és álló levegő, mely nem tud normalizálódni akkor, amikor hajnalban sem megy le 20 fok alá a kinti hőmérséklet. Valamiképp viszont segíteni kell neki, hogy forogjon és hűljön, mivel elég messze van még a szeptember.

Vannak, akik a légkondicionáló berendezésekben hisznek, mivel azok gyorsan és hatékonyan csökkenteni tudják a benti hőt. Ez igaz is, hátulütőjük azonban, hogy idővel a szellőztető rendszer koszos levegőjét kezdik el forgatni a kinti szmoggal együtt. Emellett pedig mind a kezdeti, mind a fenntartási költségük magas.

Létezik azonban egy tisztább és költséghatékonyabb alternatíva: a ventilátoros csillár!

Ez a csillár – vagy más néven mennyezeti ventilátor – a plafonra szerelve éri el, hogy megfelelően foroghasson a levegő és így elkerülhető legyen a meleg miatti kellemetlen izzadás és idegesség. Mindezt a fa vagy műanyag lapátok segítik, amiket egy zsinór vagy fali kapcsoló segítségével lehet kapcsolgatni. A jó plafon ventilátor viszont nem csak a levegőt pörgetni, hanem a húzózsinórral indítható beépített mennyezeti lámpa miatt képes világítani a szobát is. További fontos pont, hogy a ventilátoros csillár előnyei nem korlátozódnak a nyárra, hanem a többi három évszakban is megvannak: télen például segítheti a hideg és meleg levegő keveredését a lakásban, mindez pedig fűtési energia megtakarításon keresztül anyagi előnyökkel is jár.

Ismerje meg ventilátoros csillár termékeinket és keresse kollégánkat, hogy közösen meghatározhassuk, milyen típus a legmegfelelőbb az Ön otthonába!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Weboldalunk sütiket használ szolgáltatásunk alap funkcióinak és a magasabb felhasználói élmény biztosítása érdekében.