Kötelező a gépi szellőztetés 2021-ben. Vagy mégsem? A TNM rendelet előírásairól

tnm-rendelet-gepi-szelloztetes-ventilatorbolt

A TOP téma jelenleg az építkezők és felújítók körében az úgynevezett TNM rendelet (a konkrét jogszabály 61/2020 (XII.30.) ITM rendelet ). Ez alapján azt a következtetést lehetett levonni, hogy kötelező lesz 2021. januárt 1-től a gépi szellőztetés kiépítése minden családi házban. Közben 2021. március 10-én kiadtak egy módosítást, melynek értelmében a határidőt eltolták 2022. december 31-ig. De mivel ez a téma nagyon is aktuális, és előbb-utóbb megtörténik ennek a bevezetése, érdemes közelebbről is megnézni, mivel jár ez pontosan az építkezőkre nézve.

Az épület levegőigényének biztosítása

Azt már korábban is meghatározta a rendelet, hogy mennyi a minimálisan biztosítandó levegőigénye az épület egyes helyiségeinek. Ebből a táblázatból jól kiolvasható:

Átlagos légmennyiség m2-re vetítve nappali főre hálószoba m2-re vetítve
m3/h, m3/h/fő m3/h,
1,5 25,2 3,6

2. táblázat: Friss levegő igény

De ezekbe az értékekbe eddig beleszámított a szellőztetéssel bejutó levegő is. Nem volt előírva, hogy ez a légmennyiség hogyan, milyen rendszeren keresztül kell, hogy érkezzen az épületbe. Lássuk, hogyan szól a módosítás után az erre vonatkozó rész:

„ 2.4. Az épület 2.1. vagy 2.2. alpontban meghatározott, a tartózkodási zónába minimálisan bejuttatandó friss levegő mennyiséget és az elvezetésre kerülő szennyezett levegőt, így a légcserét, csak szabályozott működésű hővisszanyerős szellőztetőrendszer vagy központi elszívásos szellőzés kiépítésével lehet biztosítani, mely a belső páratartalom és CO2-szint alapján automatikusan és folyamatosan, igény szerint üzemel. A rendszer részeként és kialakításánál figyelembe vehetők a friss levegő bevezetésére alkalmas passzív, automatikus működésű páraszabályozású légbevezető elemek. Az épület külső nyílászáróinak teljes vagy részleges nyitásával történő friss levegő bejutást a 2.1. és 2.2. alpontban meghatározott érték számításnál nem szabad figyelembe venni.”

A módosítással az változott meg, hogy a nyílászárók teljes vagy részleges nyitásával történő friss levegő bejutása már nem vehető figyelembe. A rendelet életbe lépése után már nem lesz elég az egyszerű szellőztetés. A folyamatos légcseréről valamilyen rendszernek kell gondoskodnia, legyen az hővisszanyerős szellőztetés vagy központi szellőztető rendszer.

Miért jó, hogy a TNM rendelet miatt kötelezővé válik a központi szellőztető rendszerek kiépítése?

Kezdjük egy megdöbbentő ténnyel: a belső levegő átlagosan 10x rosszabb minőségű, mint a kinti levegő! Meglepődött? A főzés, zuhanyzás, fűtés, de még a lélegzés vagy az izzadás is hozzájárul a levegő szennyezettségéhez. Ha pedig ez még magas páraszinttel is társul, akkor a helyzetet súlyosbíthatja a kellemetlen szagok, a páralecsapódás és a penész megjelenése. Különösen gyakori problémát jelent ez egy jól szigetelt, új nyílászárókkal felszerelt, de nem megfelelően szellőztetett ház esetén. (Itt írtunk korábban arról, hogy miért jelenik meg a penész szigetelés után, és mit tehetünk ellene.)

 

Renson endura delta hővisszanyerős szellőztető rendszer beépítése 2

 

Mi a különbség az ablaknyitás és a szellőztető rendszer között?

Rendben van, de gyakran nyitjuk az ablakokat, az éppen elég. Bár sokan ezt gondolják, de ez sajnos nem elegendő. Ha kinyitjuk az ablakot, az csak rövid ideig jelent megoldást. És csak abban a helyiségben lesz érezhető hatása. Arról nem is beszélve, hogy hideg időben a nyílászárók kinyitása óriási hőveszteséggel jár. De nyáron sem előnyös, hiszen a nyitott ablakon keresztül bejut a por és egyéb szennyezések, a rovarok, kártevők, és a zaj. Egy részük ellen talán véd a szúnyogháló, de mindet nem tudjuk kivédeni.

Ezzel szemben a központi szellőztető rendszerek vagy a hővisszanyerős szellőztetés folyamatosan biztosítja a friss levegő utánpótlását anélkül, hogy ablakot kellene nyitni. A folyamatos működés mellett a másik előnye a gépi szellőztetésnek, hogy kontrollálni tudjuk azt. A hővisszanyerős szellőztető berendezések nem csak minimalizálják a hőveszteséget, hanem meg is szűrik a kívülről érkező levegőt szűrők segítségével.

 

Központi hővisszanyerős rendszer kiépítése

 

A szellőzőrendszerek segítségével tulajdonképpen egy mikroklímát teremtünk az otthonunkban. Tehát mit nyerünk ezzel? Mindig friss és tiszta levegőt illetve ideális páraszintet. Megelőzhető az összes olyan probléma, ami a szellőztetés hiánya miatt károsíthatja az épület épségét és nem utolsó sorban az egészségünket. Hiszen a nem megfelelő klíma nem csak légzési problémákat, de fejfájást, allergiát, szemszárazságot, koncentrációs zavarokat okozhat.

A friss levegő folyamatos biztosítása gépi szellőztetéssel

A fentiekből látszik, hogy a TNM rendeletben foglalt elvárások az épületek folyamatos és kontrollált szellőztetésére vonatkozóan mind az egészségünk, mind pedig az épület állagának szempontjából is pozitívak. Természetesen a felmerülő többletköltségek miatt aggódnak a legtöbben, de új épületnél a gépészeti rendszer kiépítése már általában alapból tartalmazza a szellőzőrendszert is. Ha pedig meglévő épületről van szó, van lehetőség szellőztető rendszer utólagos kiépítésére is. A továbbiakban szeretnénk bemutatni a RENSON legkorszerűbb központi hővisszanyerős szellőztetőit, amelyekkel tökéletesen meg tudnak felelni az építkezők a TNM rendelet jövendő elvárásainak.

Renson Healthbox 3.0 igényvezérelt központi szellőztető

A RENSON elkötelezett az igényvezérelt szellőztető rendszerek iránt, de emellett rendkívül fontos számukra az esztétika, ami a gépek és légtechnikai elemek formatervezésénél meg is jelenik. Minden terméküknél szembeötlő a design, amitől ezek a rendszerek beleolvadnak az épület megjelenésébe. A RENSON gépeire jellemző a könnyű kezelhetőség, és az okos eszközökkel segítségével történő szabályozhatóság. Így a kár a világ másik feléről is beállíthatjuk otthonunk ideális levegőjét, hőmérsékletét vagy páratartalmát.

A Renson Healthbox 3.0 igényvezérelt központi szellőztető csendes és energiatakarékos működésével tökéletes választás új építésű vagy felújított épületekbe is. Okos működésének köszönhetően, mindig csak a szükséges levegőmennyiséget szívja el, amit a helyiségekből elszívott levegő páratartalmának (RH%), szén-dioxid szintjének (CO2), vagy a levegőben lévő oldott szerves vegyületek szintjének (VOC) folyamatos mérésével szabályoz. Ehhez a rendszerhez nyílászárókra szerelt légbeeresztők szükségesek , vagyis a friss levegő az ablakszellőzőkön keresztül jut be a lakásba. Természetes levegőellátással működik. Nincsenek benne szűrők, így karbantartást nem igényel a rendszer. Wifi-n keresztül összekapcsolható okostelefonnal vagy tablettel.

Renson Endura Delta hővisszanyerős szellőztető gép

A Renson Endura Delta hővisszanyerős szellőztető gép az igény szerint vezérelt szellőztetés és a hővisszanyerés ötvözete. Maximális hatékonyság és prémium minőség jellemzi, ezáltal passzívház tanúsítvánnyal is rendelkezik.

Renson endura delta hővisszanyerős szellőztető rendszer beépítése

Az Endura Delta egyik előnye, hogy teljesen automatikus nyári bypass funkcióval is rendelkezik. A nyári-funkciónak köszönhetően a kívülről beáramló éjszakai levegő hűti le a lakásunkat, így az elszívott levegő nem a hőcserélőn halad át, hanem azt megkerülve a külső éjszakai hűvös levegővel hűti vissza a szobákat. A nedves helyiségekből képes elszívni a párát.

Ezeken kívül minden olyan funkcióval és tulajdonsággal rendelkezik, amit egy felső kategóriás hővisszanyerős szellőztető géptől elvárunk: alacsony energiafogyasztás, halk működés, fagyvédelem, szűrőbetét a rovarok és por elleni védelemhez. Igény szerint további pollen vagy aktívszenes szűrő is beszerelhető.

Folyamatosan monitorozza az elszívott levegő szén-dioxid (CO2) tartalmát, páratartalmát (Rh%) és az illékony szerves vegyületek (VOC) mennyiségét, így mindig olyan mértékben és akkor lép működésbe, ahogy az aktuális igények megkövetelik. Természetesen okos eszközökkel összekapcsolható a kényelmes szabályozhatóság érdekében.

Természetesen ahány ház, annyiféle megoldás jöhet szóba, ha szellőztető rendszer kiépítéséről van szó. A Ventilátorbolt kínálatában számos berendezés és szerelési segédanyag közül válogathat, ha gépi szellőztető rendszer kiépítésén gondolkodik. Ráadásul kollégáink vásárlás előtt szaktanácsadással állnak rendelkezésre, hiszen egy ilyen rendszer gondos tervezést és szakértelmet kíván, és figyelembe kell venni a TNM rendelet életbe lépésének közeledő határidejét. Kérdezzen bátran!

Központi hővisszanyerős szellőztető rendszer kínálatunkból

stiebel-eltron-hovisszanyeros-szellozteto-rendszer

ÚJDONSÁG: STIEBEL központi hővisszanyerős szellőztető gépek kínálatunkban

A STIEBEL technikai megoldásait az innováció jellemzi már 100 éve. Célkitűzésük a folyamatos technológiai fejlesztés és a fenntartható fejlődés szolgálata ...

A beltéri száraz levegő káros hatásai

Kicserepesedett száj, reggeli köhögési inger, száraz orrnyálkahártya – csak néhány tünet, ami arra utal, hogy a lakásban túl száraz a ...
Hővisszanyerős szellőztetés

Hővisszanyerős szellőztető – friss levegő ablaknyitás nélkül

Kérjen árajánlatot szellőztető rendszer tervezésére, és kiépítésére szakértőnktől! A hővisszanyerős szellőztető rendszerek a passzívházak nélkülözhetetlen kellékei, ám nem csak a ...
hovisszanyeros-szellozteto-allergia

A pollenallergia enyhítésére itt a hővisszanyerős szellőztető

Sokan szeretik az ősz elejét a kellemes időjárás miatt, a pollenallergia betegségben szenvedők viszont egyenesen utálhatják azt. A hővisszanyerős szellőztető ...
hővisszanyerős szellőztetés és az egészséges élettér

Hővisszanyerős szellőztetés és az egészséges élettér

Manapság új ház építésekor szinte egyértelmű, hogy a hővisszanyerős szellőztetés igénye felmerül az építtető családok részéről, valamint egyre többen érdeklődnek ...
hővisszanyerős szellőztető

Rekuperátor rendszer megtervezésének tipikus hibái

Rekuperátor (avagy hővisszanyerős szellőztető rendszer) vásárlásán gondolkodik? Segítünk, hogy ne kövessen el alapvető hibákat a szellőztető rendszer kiépítése során. A ...
hővisszanyerős szellőztető rendszer

Központi hővisszanyerős szellőztető rendszer kiépítése

Központi hővisszanyerős szellőztető rendszerek Egy hővisszanyerős szellőztető rendszer beépítése szakértelmet és alapos tervezést igényel. Egy helyiséges szellőztetésnél már könnyebb dolgunk ...
Hibák hővisszanyerős szellőztető rendszer kiépítésénél

Hibák hővisszanyerős szellőztető rendszer kiépítésénél

Hővisszanyerős szellőztető rendszer kiépítési hibák Vannak hibák hővisszanyerős szellőztető rendszer kiépítésénél, amiket megfelelő információk birtokában könnyedén elkerülhetünk. Erről szól cikksorozatunk ...
Központi hővisszanyerős szellőztető

Hogyan válasszuk ki a megfelelő hővisszanyerős szellőztető berendezést?

Hővisszanyerős szellőztető kiválasztása otthonába Hővisszanyerős szellőztető kiválasztása először is attól függ, hogy utólagos beépítéssel tudjuk megoldani a szellőztetést, vagy pedig ...
hővisszanyerős szellőztető rendszer

A hővisszanyerős szellőztető rendszer és működése

Hővisszanyerős szellőztető rendszer Előző cikkünkben azt foglaltuk össze, hogy miért van szükségünk központi szellőztető rendszerre. Ahhoz, hogy az otthonunk, munkahelyünk ...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Weboldalunk sütiket használ szolgáltatásunk alap funkcióinak és a magasabb felhasználói élmény biztosítása érdekében.

Hővisszanyerős szellőztető rendszer PDF útmutató